Több száz jelentkező közül a miskolci Creppy franchise koncepciója is helyet kapott a világ legjobb 20 feltörekvő, innovatív franchise vállalkozása között.
Több száz jelentkező közül a miskolci Creppy franchise koncepciója is helyet kapott a világ legjobb 20 feltörekvő, innovatív franchise vállalkozása között.
Miskolcon nyitották meg a Fiatal Vállalkozók Hetét.
Miskolcon, a Creppy PalacsintaHázban nyitották meg a Fiatal Vállalkozók Hete orszégos programsorozatot hétfő délután. A rendezvényen a fiatal vállalkozók olyan előadók tapasztalataiból meríthettek, mint például Lakatos Gergely, a Panyolai pálinka megalkotója, de miskolci startup lehetőségekről is halhattak.
Miskolci lány képviselte Magyarországot az USA nemzetközi programjában. A Young Transatlantic Innovation Leaders Initiative, azaz a Fiatal Transzatlanti Innovatív Vezetők és Vállalkozók Csúcstalálkozója Barack Obama és az USA kormányzatának kezdeményezésérre jött létre, hogy közös munkára, kapcsolatépítésre buzdítsa a különböző kultúrákban élő vállalkozókat. A Fehér Ház vendégeként Oszlánczi Réka három államban töltött három hetet, és ismerkedett az amerikai vállalkozási kultúrával.
Miskolc – Behálózhatja a világot a miskolci palacsinta, terjeszkedik a Creppy.
Ki ne szeretné a palacsintát? – hangzik a Creppy örökérvényű kérdése, amire minden ember egyöntetűen csak annyit tud mondani: gyerekkorom óta a kedvencem! Az elmúlt egy évtized kemény munkájának gyümölcseként nemcsak a miskolciak rajonganak a kis-avasi palacsintázóért, de az ország minden szegletéből érkeznek ide palacsintaimádó emberek, mi több, palacsintaimádó sztárok.