Ki kell mondanom, szar napom volt. Rosszul indult a reggel, de legalább még ocsmányabb volt a folytatás. Mintha minden ellenem esküdött volna össze, a büfés tré reggeli szendvicse, az ízetlen kávé, a túl okos kollégáim, az önmagukat kisbárónak gondoló hivatalnokok és a „jó hírek”, melyek ma értek, illetve szándékos keresztbetételek életem útján. Szóval nem vagyok a leglelkesebb hangulatban.

Ezért is gondoltam, hogy felténfergek estefelé a PalacsintaHázba kiengedni kicsit a gőzt. Gondoltam, erre a napra vigasztalásképpen berendelem az összes kedvencemet és degeszre eszem magam, kiszorítva magamból a szuszt és talán az ideget is.

Azonban ahogy felültem kedvenc palacsinta páholyomba – a PalacsintaHáz kis teraszán – valahogy lelassult a vérkeringésem, pulzusszámom lecsökkent és furcsa gondolatok kezdtek megkörnyékezni.

Február első napjainak nedves estéin azon törtem a fejem, hogy mivel szólítsalak meg Benneteket ismét. Íme, mire jutottam;

Ez az év sem ígérkezik könnyű menetnek. A pénztárcánkból még mindig inkább kifelé vándorol a pénz, semmint, hogy nyugton maradna a helyén, az időjárás is olyan hirtelen változik, hogy még egy rendes fejfájást sem tudok végigszenvedni tőle, de legalább a hírekből folyó porhintésen átlátok. Tehát ahhoz, hogy ne nyomjon agyon a mindennapi kihívások súlya, igazi erőművésznek kell lenni.

Február közepéhez közeledve a Valentin nap filozófiáján elmélkedtem egy hűvös estémen, egy jó pohár muskotály és egy kímélő adag Túró Rudi palacsinta társaságában a Creppy PalacsintaHáz egyik nagy ablakán keresztül bámulva a havas várost.

Sokáig vívódtam azon, hogy vajon mi is a lényege ennek a napnak. Több barátom vélekedik úgy, hogy ez csak egy giccses, amerikai puncsos maszlag, amit ránk erőltet a globalizált világ daráló gépezete. Mások aranyosnak, cukinak tartják, amikor apró, vagy kevésbé apró ajándékokkal fejezhetik ki kedvesük iránt érzett szerelmüket, gyermekük, szüleik, barátaik iránt táplált szeretetüket.

Idejét sem tudom, hogy mikor volt példa arra, amikor ilyen hosszú ideig nélkülöznünk kellett a környék legkülönlegesebb éttermét, a Creppy PalacsintaHázat.

A mögöttünk lévő több, mint egy évtized számos történetet tudna mesélni a Palacsintaházról, különleges palacsintákról, sikerekről és mindig erősítő buktatókról egyaránt. 

Érdekes és felettébb tanulságos utat jártunk be, ami a sajátunk volt, mi tapostuk ki az ösvényt magunknak.

A szentestét megelőző éjjelt a Creppy PalacsintaHázban töltöttem barátaim, kollégáim társaságában. 

Miután elcsendesült az összejövetel, mindenki nyugovóra tért hajnalban, titokban visszatértem az étterembe és pár percet méláztam kiállva a terasz hidegébe.

A különleges karácsonyi buli, a város fényei és csendes magányom a lelkembe lopott némi meghittséget, elém varázsolta az ünnepi hangulatot.