Éljenek a nők

Belegondoltatok már valaha, hogy mit jelentenek a nők nekünk, férfiak és úgy egyáltalán a világ számára? Közeledvén a nőnaphoz, épp ezen lamentáltam a PalacsintaHázban, teámat kortyolgatva, vacsorám fogyasztása közepette. Körülöttem számos hölgyet láttam az étterem asztalainál. Volt, aki baráti társasággal vigadozott, volt, aki a családjával ünnepelt és volt, aki első randin ismerkedett leendő lovagjával. Különböző karakterek, különböző korosztályból, különböző kinézettel. Mind belülről sugározták azt, amit úgy hívok, „női erő”. Ami oly sokszor segített már át minket nehéz, leküzdhetetlennek tűnő akadályokon.

Merthogy olyan természetes, hogy vannak, hogy szépek, kívánatosak, amiért megfordulunk utánuk az utcán is akár. Alapvető számunkra, hogy gondoskodnak rólunk, ha kell, hogy rendben tartják az otthonunkat, hogy biztonságot, nyugalmat teremtenek nekünk. Természetes, hogy gyermeket nevelnek, szeretnek, elcsábítanak. Mindezt téve az egyéb, mindennapi millió teendőjük mellett. A felsorolás csak egy kis szelet abból, amit vállalnak és bírnak.

A történelem folyamán rengeteg nő alakított a dolgok menetén. Akár közvetlenül kiállva a rivaldafénybe, akár a háttérből irányítva minket, férfiakat, a láthatatlanság fátyla mögül indukálva a történéseket.

A számtalan példa közül egyet írnék most le, Kathrine Switzerét, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a nők bizonyíthassák rátermettségüket, erejüket, kitartásukat az ő idejében még erőteljesen férfias sport világában is.

Kathrine Switzer főiskolásként, 1967-ben nevezett be a Boston Maratonra és futotta le a klasszikus távot a versenyen, öt évvel azelőtt, hogy a nők számára hivatalosan engedélyezték az indulást. Az ideje körülbelül 4 óra 20 perc volt, amivel közel egy órával az első női célbaérkező, Bobbi Gibb után ért be (aki azonban nem volt benevezve). Switzer a nemileg semleges „K.V. Switzer” néven nevezett, mely állítása szerint nem a rendezők megtévesztését szolgálta, ugyanis régóta így írta alá a főiskolai lapban megjelentetett cikkeit. A verseny közben, Jock Semple szervező megpróbálta őt erőszakkal eltávolítani a pályáról, trágár szavak kíséretében, azonban Switzer udvarlója, Tom Miller – akivel együtt futottak -  feltartóztatta Semple-t és félrelökte. Az esetről készült fotók bejárták a világsajtót. A futás következményeként – több akadályt legyőzve e férfiak által uralt területen - elérték, hogy hivatalosan is engedélyezzék nők indulását a maratonon 1972-től.

A nő minden korban és helyzetben erős és állhatatos teremtmény volt, van és lesz is. Több példa mutatja, hogy amikor mi már feladnánk, ők kitartanak, amikor elgyengülünk, ők erősek maradnak. Egyszerűen szükségünk van rájuk! Nem élhetünk nélkülük, még ha néha nem is olyan könnyű ez. De igazán nem is akarunk.

Csak halkan fűzöm hozzá, hogy a Creppy vezetésében is hangsúlyos a női oldal, ami nélkül a PalacsintaHáz sem lenne ma a régió legkülönlegesebb, országos hírű étterme.

Éljenek a nők! Egészségükre!