×

Gúnár palacsintában

Márton napján libát akar enni mindenki. Minden valamire való étterem ludas menüt készít, hódítanak a libalevesek, a ludaskása és a lúdláb tortaszelet.

Nos mi is áll valójában a hagyomány mögött? Kicsit tájékozódtam a témával kapcsolatban és elég sok érdekességre bukkantam.

Szent Márton egy római katonából lett püspök volt, aki Pannóniából származott és az egyenruhát önszántából cserélte reverendára. Viszont rangot nem kívánt viselni az egyházban, pedig egy idő után igen nagy nyomás alá került ezügyben. Amikor már püspöki kinevezése kapcsán küldtek hírnököket hozzá, elbújt a ludak között, akik viszont gágogásukkal elárulták őt, így nem kerülhette el kinevezését. Innen a libák szerepe a történetben. Ezt követően haláláig püspökként tevékenykedett, melynek napját november 11.-re teszik, ami a mai hivatalos Márton nap.

Szent Márton szerepe hazánkban is fajsúlyos, hiszen már István királyunk is a lobogójára varratta a katonából lett szent alakját. Első keresztény királyunk rendelkezései alapján Szűz Mária után az ország második patrónusaként tekintettek rá.

A Márton nap az év utolsó kiemelkedő egyházi ünnepe volt, melyet nagy lakomával tiszteltek meg. Innen származik a hiedelem, hogy aki Márton napon nem eszik libát, az megfosztja magát az elkövetkezendő esztendő kiadós lakomáitól.

A Creppy sem marad ki a Márton napi lakomákból, hiszen varázskonyhájában az ünnep tiszteletére megszületett a GÚNÁR palacsinta. A konfitált, hízott libacomb mellé fahéjas birsalmapürét és fűszeres lilakáposztát szolgálnak fel, melyet roppanós palacsinta bombákba töltenek. Mindenképpen megkóstolandó palacsintás különlegesség!!! Hiszen tudjátok, aki Márton napján libát nem eszik …